Turbéki templom - Szigetvár

látnivalók Szigetváron

Turbéki templom - Szigetvár

A Turbéki templom Szigetvár városának külterületén, a városközponttól mintegy 3 km távolságra található. A mai templom helyén temették el Szulejmán szultán szívét és belső szerveit, majd föléje egy nyolcszögletű aranyozott kupolájú síremléket emeltek (erre emlékeztet az 1913-ban elhelyezett emléktábla). Turbék mindmáig a mohamedánok egyik zarándokhelye Európában.

Szulejmán türbéjét a XVII. század végén lebontották, helyére egy fakápolnát építettek. A mai kegytemplom 1760 és 1770 között épült fel. Főoltárára a Segítő Boldogasszony képét tették, mert közbenjáró segítségének tulajdonították a török fölött aratott győzelmet, az ország felszabadulását.

A kőből faragott szenteltvíztartó még a török időkből való, eredetileg az iszlám vallás rituális mosakodásánál használták.
A templomban Angster orgona található, utoljára 1983-ban restaurálták
Nagyboldogasszony napján Turbék a környék magyar, német és horvát katolikusainak közös búcsújáró helye.
Település ismertető
  • Szigetvár

    Szigetvár dél-dunántúli település, Baranya nyugati szélén helyezkedik el, a Zselic déli oldalán. Népessége 1...

Szigetvári és környéki programok

Szállások Szigetváron



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu